FC Barcelona Femení – Olympique Lyon

A Barcelona női csapatának ellenfele a BL döntőben újra a francia Lyon csapata lesz.
A Barcelona útja a Bajnokok Ligája döntőig a Brann Bergenen (össz 5-2) és a Chelsea (össz 2-1) csapatán át vezetett. A Chelsea nem volt könnyű falat Bonmatíéknak, hiszen hazai pályán nagyon szenvedtek és kikaptak, így a visszavágóra hátrányból kellett készülniük a Stamford Bridgre. Az első félidő kiegyenlített volt, de a 24. percben érett góllá a katalán támadások sora, amikor is Guijarro passza után Aitana Bonmatí lövése a kapuban landolt ezzel pedig 1-1-re módosította az első félidőben az összesítésben az állást a Femení, ezután Cata Coll-nak volt még védeni valója a kékek támadása után, de szépen hárította a kapus a próbálkozást.
A második félidő nem kezdődött rosszul a kékeknek, ugyanis az 56.percben egy szép támadás után Nusken próbálkozása után a kapufa mentette meg a gránátvörös-kékeket a bekapott góltól. Az 58. percben jött a Chelsea számára a fekete leves, amikor is Buchanan megkapta 2. sárga lapját 5 percben belül és kiállította a játékvezető ami szerintem vitatható eset volt egyébként. A Barcelona próbálta irányítani a mérkőzést, helyzeteket dolgoztak ki ám ezekből nem született gól.
a 72. percben Lucy Bronze passzából indult meg Bonmatí akit a 16-oson belül löktek fel és büntetőt ítélt a játékvezető (amire rögtön VAR-t is kért a Chelsea), Rolfo nagyon magabiztosan értékesítette a büntetőt ezzel 2-0-ra módosítva az állást.
Ezután a Chelsea próbált helyzeteket kialakítani, de emberhátrányban nem volt egyszerű dolguk és nem sikerült kiegyenlíteni az összesített állást a végéig, így a Barcelona örülhetett és jutott be a döntőbe.
A meccs embere megérdemelten Aitana Bonmatí lett!

Míg a Lyon ellenfelei a Benfica (össz 6-2) és PSG (össz 5-3) volt.

A Lyon nagyon jól kezdte a visszavágót Párizsban, ugyanis már a 3. percben előnyhöz jutottak Dumornay legurított szöglete után Bacha jó 18 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt, amin ugyan rajta volt a kapus, de hárítani már nem tudott, a meccs első félidejét uralta a Lyon, de egy középpályán eladott labda után ki tudott egyenlíteni a PSG a 41. percben Chawinga védhetetlen lövése révén.
A második félidő is a Lyon uralmával telt, rengeteg kihagyott lehetőséggel és Picaud védéseinek köszönhetően még életben tartotta a reményeit a PSG, de a párizsiak vezette lehetőségek sajnos nem igazán voltak veszélyesek. A 81.percben pedig végleg eldöntötte a párharcot Dumornay aki Majri visszapassza után talált a hálóba (össz. 3-5).

A BL döntőt Bilbaóban rendezik az Estadio San Mamés-ben, ami 53ezer ember befogadására képes.

A Barcelona női csapata tehát megpróbálhatja megvédeni a címét a francia csapattal szemben, ez viszont közel sem lesz egyszerű, hiszen a Lyon ellen még egyszer sem sikerült nyernie Alexiáéknak.

A döntőt május 25.-én 16:00-tól rendezik Bilbaoban. Személy szerint a Barcelona Femení csapatának szurkolok és remélem, hogy 5 elveszített egymás elleni meccs után végre sikerülhet a Lyonon keresztül megvédeni a lányoknak a BL címet. Európa két legjobb csapata mérkőzik meg egymással újra ebből ez lesz a 3. döntőjük egymás ellen.

Leave a Reply

Comment
Name*
Mail*
Website*